Harry Potter és a Főnix rendje
Sandy 2005.12.09. 17:00
Az eddigi legjobb könyv az ikrek szerepléseit nézve...
"Szia Harry! - köszönt vigyorogva George. - A te dünnyögésedet hallottuk? - Add ki a mérgedet, ne légy ilyen szégyenlős! - mondta Fred szintén vigyorogva. - Lehet, hogy száz kilométerre innen már nem is hallatszott, amit mondtál."
"Emlékszel Fleur Delacourra? - vigyorgott George. - Állást vállalt a Gringottsnál, 'ogy djákorh-oljá á nyelvet... - És Bill folyton magánórákat ad neki - kajánkodott Fred."
"Aúúú! - Ne ordíts Ron, különben anya ránk töri az ajtót! - Mindketten a térdemre hopponáltatok! - Jól van, na, sötétben sokkal nehezebb célozni."
"Ez Mundungus! - azonosította a jövevényt Hermione. - De minek hoz ennyi üstöt? - Valószínűleg itt akarja tárolni őket - vélekedett Harry. - Rémlik, hogy aznap este, mikor őrizetlenül hagyott engem, kétes eredetű üstökre ment el alkudni. - Tényleg - bólintott Fred, mikor kinyílt az ajtó, és Mundungus rakományával együtt eltűnt a szemük elől. - Fú, ez nem fog tetszeni anyának..."
"Egy másodperccel később azonban feleslegessé vált mindenfajta kémfelszerelés, ugyanis mindenki tisztán hallhatta, mit kiabál magából kikelve Mrs. Weasley: - Nem orgazdák vagyunk, és ez a ház nem raktár! - Imádom, amikor anya valaki mással ordít - szólt kárörvendő mosollyal Fred, és kinyitotta az ajtót, hogy még tisztábban élvezhessék Mrs Weasley tirádáját. - ...hogy ilyen felelőtlen legyen valaki! Van elég bajunk anélkül is, hogy idecipelnéd a lopott üstjeidet! - Amatőrök, hagyják belemelegedni - csóválta a fejét George. - Ha nem állítod le időben, úgy belelovallja magát, hogy aztán órákig hallgathatod."
" Sipor nem látta a fiatalurat - szólt, és meghajolt Fred előtt. Aztán, még mindig a szőnyeget nézve, jól hallhatóan hozzátette: - Undok kis árulófattyú. - Tessék? - kérdezte George. - Nem értettem a végét."
"Tuti, hogy tévedés - vágta rá Fred. Elvette a levelet Rontól, s a fény felé tartotta, mintha vízjelet keresne benne. - Épeszű ember nem nevezi ki Ront prefektusnak."
(Fred Harrynek) " - Hát igen, túl sokat ugráltál, haver. De legalább van köztünk egy normális ember. Odalépett Harryhez, és hátba veregette. Közben szúrós pillantást vetett Ronra. - A kis prefektus... Roni, a Pici Prefi. - Fú, anya be fog zsongani! - fintorodott el George, és gyorsan Ron kezébe nyomta a jelvényt, mintha attól félne, hogy fertőz."
"- Hát...nahát. - hebegte tökéletesen megzavarodva Hermione. - Ez... Nahát! Gratulálok, Ron! Ez igazán... - Meglepő. - bólintott George."
"- El se merem hinni! El se merem hinni! Ron, kis drágám, ez csodálatos! Prefektus leszel! Minden gyerekem az volt! - Mi mik vagyunk Freddel, az unokáid? - méltatlankodott George."
"- Nem baj, ha tőlünk nem kapsz puszit Ron? - kérdezte megjátszott félénkséggel Fred. - De szívesen pukedlizünk, ha akarod. - tódította George. - Hagyjátok már abba! - morogta mérgesen Ron. - Különben mi lesz? - kérdezte Fred, és gonosz vigyor terült szét az arcán. - Büntetésbe küldesz minket? - Imádnám, ha megpróbálná - vihogott George. - Megteheti, ha nem vigyáztok magatokra! - pirított az ikrekre Hermione. Fred és George harsány nevetésben törtek ki, Ron pedig odadörmögte Hermionénak: - Hagyd őket... - Hűha George, most lesz nemulass! - óbégatott Fred. - Ha ezek ketten ránkszállnak... - Hát igen, vége a szép időknek, a sok csibészkedésnek - csóválta a fejét George. Azzal az ikrek hangos pukkanás kíséretében dehopponáltak."
ÉS a nagy megszökési jelenet! :P "- Még mindig úgy gondoljátok, hogy jó tréfa mocsarat csinálni az iskola folyosójából? - Igen, szerintünk nagyon jó - felelte a félelem legcsekélyebb jele nélkül Fred. Időközben odafurakodott Umbridge-hez az örömkönnyeivel küszködő Frics. - Itt az engedély igazgatónő - szólt elcsukló hangon, és meglengette a főinspektor íróasztalából zsákmányolt pergament. - Már előkészítettem a korbácsot is... könyörgök, hadd vigyem őket... - Jól van, Argus! - bólintott Umbridge, majd ismét az ikrekhez fordult. - Most megtanuljátok, hogy bűnhődnek ebben az iskolában a felforgatók. - Az a baj - felelte higgadtan Fred -, hogy mi már semmit nem akarunk itt megtanulni. - Ikertestvérére nézett. - George... szerintem eleget koptattuk már az iskolapadot. - A számból vetted ki a szót, Fred. - Szerencsét kéne próbálnunk a nagybetűs Életben, nem? - kérdezte Fred. - De bizony. S mielőtt Umbridge egy szót is szólhatott volna, felemelték a pálcáikat, s így kiáltottak: - Invito, seprű! Harry fülét távoli robaj ütötte meg. Balra nézett - aztán villámgyorsan lekuporodott: a márványlépcső fordulójában ugyanis két száguldó seprű bukkant fel. Az egyiken még ott lógott a nehéz lánc, amivel a falhoz rögzítették. Két másodperc se telt bele, és a seprűk lebegve megálltak gazdáik előtt. A döbbent csendet csak a kőpadlónak ütköző lánc csörrenése törte meg. - A viszont-nem-látásra! - szólt Fred, és a lába közé kapta seprűjét. George is felpattant a magáéra. - Ne várja, hogy írjunk! - búcsúzott. Fred végighordozta a tekintetét az egész néma sokaságon. - Akinek tetszik az emeleten megtekinthető mobilmocsár, megtalál minket az Abszol út 93. szám alatt - jelentette be zengő hangon. - Az új boltunkban! George rámutatott Umbridge-ra, és hozzátette: - A roxfortosokkülön kedvezményt kapnak, ha megígérik, hogy termékeink segítségével elkergetik innen ezt a vén denevért! - Elkapni őket! - rikácsolta Umbridge. a Főinspektori Különítménynek azonban nem volt esélye. Alighogy elindultak az ikrek felé, azok elrugaszkodtak a földtől, és máris ötméteres magasságban lebegtek. Fred megkereste a tekintetével a kopogószellemet, és odakiáltott neki: - Fűts be neki a nevünkben, Hóborc! És Hóborc, aki soha senkitől nem fogadott el parancsot, most lekapta harang alakú sapkáját, és vigyázzba vágta magát a levegőben. Fred és George a diákok mennydörgő tapsa közepette megfordították seprűiket, kiröppentek a nyitott tölgyfaajtón, s elnyelte őket az aranyló naplemente."
|